Néha azt vesszük észre, hogy csak pár centivel kijjebb vagy beljebb fogjuk meg a rudat, vagy éppen csak a lábfejünk szögén változtatunk alig észrevehetően, és megjelenik az izomláz, vagy éppen fordítva: nem érezzük annyira eredményesnek az edzést, mint legutóbb. Néhány centin múlna csupán?

Bizony. Vegyük csak a húzódzkodás fogásszélességét példának. Még mindig akadnak páran, akik szentül hisznek benne, hogy a szűk fogás jobban szélesíti a hátat, mert ilyenkor a nagy hátizom előfeszített állapotban van. Az elméletük mellett szól, hogy versenyszerűen sportoló testépítők között is akadnak olyanok, akik a hátizmaikat szűk fogással formálják. Pedig a széles fogás egyben az egész vállstruktúrát és felsőháti régiót is fejleszti, vagyis azokra a területekre már jóval kevesebb kiegészítő gyakorlatot kell elvégezni. Ráadásul a kulcscsontot és a lapockát folyamatosan nyújtó erőhatás éri.

A Miami egyetemen arra is vették a fáradságot, hogy a fentieket kísérlettel igazolják. Elektromiografikus elemzéssel azt vizsgálták, hogy milyen hatása van a különböző fogásszélességgel végzett gyakorlatoknak az izomkontrakcióra. A kísérlet során három férfi végzett három különböző típusú lehúzást: széles fogással mellhez, széles fogással nyakhoz és szűk fogással nyakhoz. A kísérleti alanyok sorozatonként 12 ismétlést végeztek, egyéni maximális lehúzásuk kb. 70%-ával. A eredmények azt mutatták, hogy széles fogással nagyobb erőt lehet kifejteni és az izom aktivitása is nagyobb. Sokkal jobban megdolgozható a hát egész területe, mint szűk fogással.

Vajon ugyanennyit számítanak más testrészeknél is a minimális változtatások? Az említett elektromiográfos vizsgálatot elvégezték vádligyakorlatok közben is, amikor az alanyok lábfejét különböző pozíciókba helyezték: előre, kifelé és befelé. Nem meglepő az eredmény, miszerint a vádli különböző szekcióit tudjuk a különböző pozíciókban megdolgozni. Azért született meglepetés a kísérlet során, melyben hét nő és nyolc férfi vett részt. A vádlijukra csatlakoztatott elektródák információkat szállítottak egy számítógépbe, miközben ők Smith-gépen különböző lábtartásokban vádligyakorlatokat végeztek. A számítógép az izomaktivitás során lejátszódó elektromos folyamatokat rögzítette. Az eredmények jelentős aktivitást mutattak a vádli belső és külső fejében (értelemszerűen a belső ill. külső lábtartás következtében), de a vádli középső fejében nem mutatkozott különösebb eltérés, bármely pozícióban is volt a lábfej. Úgy tűnik tehát, hogy azt a részt csak igen kemény munkával lehet megdolgozni...