Izom-agy-fáradtság

Fittség, Mozgás, 2007. Szeptember

Amikor tüdőnk szinte leáll az oxigénért folytatott reménytelen küzdelemben, elménket fájdalom gyötri és bőrünket ellepi az izzadtság, az izomfáradtság lehet az utolsó dolog, amire gondolunk.

Tudósok és sportolók mindeddig azt hitték, hogy az izmok valamilyen fizikai korlát elérésétől fáradnak el: üzemanyaguk elfogy, vagy bennük toxikus melléktermékek szaporodnak fel. Az utóbbi években Tim Noakes és Alan St Clair Gibson megvizsgálták ezt az elméletet, s arra jöttek rá: a fáradtság nem olyan, mint amikor mondjuk az autóból kifogy a benzin; sokkal inkább az agyunkból kiinduló emocionális reakció.A Központi Kormányzó elméletének lényege: agyunk kézben tartja az izmot, mielőtt az eljutna a kimerülésig.

Amikor úgy dönt, ideje abbahagyni, létrehozza azokat a csüggesztő érzéseket, amelyeket izomfáradtságnak értelmezünk. Ez az elmélet továbbra is vitatott; ám alkalmas annak magyarázatára, miért oly hatásos az intervallum-edzés, amelynek során a nagyon kimerítő szakaszokat pihenési periódusok választják el egymástól. Egy kísérletben négy héten át végeztettek intervallum-edzést egy kerékpáros csoporttal. Annak ellenére, hogy a biciklisták csak 6 intervallum-edzést végeztek, két percet le tudtak faragni a 40 km-es táv idejéből (54.4 perc 56.4 helyett). A hagyományos gondolkodás szerint ez az izmokban végbement változásoknak köszönhető, amelyek folytán az izmok jobban fel tudják használni az oxigént, vagy ellenállóbbá válnak a fáradtsággal szemben. Noakes viszont azt hiszi, hogy az intervallum-edzés fő hatása: megtanítani a központi kormányzót arra, hogy a gyorsabb haladás nem árt a testnek.

Egy további izgalmas kísérletben Noakes és Gibson hét tapasztalt biciklistát kért fel, hogy versenygépen két alkalommal 100 km-t tegyenek meg. A biciklistáknak több alkalommal sprintelni is kellett, 1000 vagy 4000 m-t. Mindeközben lábaikban elektromos érzékelők mérték az idegeken átfutó impulzusokat. Egyetlen összehúzódásban soha nem vesz részt egy-egy izom összes rostja, de szükség esetén a terhelés kiterjed. Ha a fáradtság oka az, hogy az izom rostjai valamilyen határhoz érkeznek el, a pedálozás alatt a fáradó rostok mellé segítségképpen további rostok vonódnának be. Ám Noakes és csapata éppen az ellenkezőjét tapasztalta: amikor a fáradtság fellépett, a lábakban az elektromos aktivitás lecsökkent. Így volt ez még sprint idején is, amikor az alanyok olyan gyorsan próbáltak pedálozni, ahogy csak tudtak. Noakes számára ez elég volt annak belátásához, hogy a régi elmélet hibás. A biciklisták ugyan érezhették úgy, hogy elérték fizikai korlátjukat; ám elméletileg komoly tartalékokat mozgósíthattak volna a fennmaradó rostok nagyobb hányadának bevonásával.

A központi kormányzó elmélete mellett szól az is, hogy a fáradt izmokból ténylegesen semmi nem fogy el, ami kritikus lenne. Például mikroszkópon át nézve a tudósok azt látják, hogy a használat során a tartalékolt szénhidrát csökken. A szénhidrát testünkben glikogén formájában tárolódik májunkban és az izmokban. A glikogénmolekulák úgy csatlakoznak egymáshoz, mint kolbászok egy füzérben. E füzérek néhány száztól több ezer molekulát tartalmazhatnak. A glikogén szintje közelíthet a nullához, de soha nem éri el.

A tejsav az izomhasználat egyik mellékterméke, s felgyűlését gyakran tekintik a fáradtság okának. De amikor az alanyok nagy magasságokat szimuláló körülmények közt mozognak, tejsav-szintjük alacsony marad, mégis alaposan kifáradnak. Mitől fáradhatnak ki, mielőtt egy bizonyos fizikai limitet elérnének?

A központi kormányzó elmélet nem állítja, hogy mindaz, ami az izmokban történik, mellékes. A kormányzó ugyanis folytonosan monitorozza az izmokból kapott jeleket és más információkat, s ezek alapján állítja be a fáradtság szintjét. A fáradtságnak tehát nem közvetlen okai az olyan fiziológiai tényezők, mint a vér cukor- vagy oxigénszintje: ezek csupán a kormányzó által figyelembe vett jelzések.

Ha jobban belegondolunk, a test számára van értelme annak, hogy nagyobb baj esetére mindig visszatartson valamit. A kőkorszaki embernél ilyen vészhelyzet lehetett a vadászat befejezésekor oroszlánnal vagy farkascsapattal találkozni. Ma az "oroszlán" helyett ott az út végén váró rabló, vagy a zivatar egy hosszú séta befejezésekor. Az elv azonban ugyanaz: az élet túl veszélyes volna, ha a test akkora kifáradást engedne meg magának, hogy váratlan fenyegetésre nem tudna rögtön reagálni.

Arnold Schwarzenegger írta, hogy az elme mindig előbb készül ki, mint a test. Lehetséges, hogy igaza volt.

/ forrás : fittség.hu /