|
A fogszuvasodás népbetegségnek számít. Ami kezdetben
csak esztétikai probléma, az később komoly fájdalmakhoz,
a rágóképesség elvesztéséhez,sőt számos -
akár halálos kimenetelű betegséghez vezethet.
A legegyszerűbb módja, hogy mindezt elkerüljük,
természetesen a megelőzés, de a már kialakult szuvasodás
egyetlen gyógymódja a tömés.
Az egyik legelterjedtebb fogtömő-anyag az amalgám,
ami egyfajta fém-keverék. Legfőbb alkotóeleme a mérgező higany.
Az utóbbi években számos cikk jelent meg az amalgám tömés káros hatásairól, ami általános elbizonytalanodáshoz vezetett. Egyre többen választják helyette a drágább, de vélhetően veszélytelenebb tömőanyagokat, és sokan cseréltetik ki a már meglévő töméseket is. Ugyanakkor a gyártó cégek pénzt és energiát nem kímélve igyekeznek bebizonyítani az amalgám ártalmatlanságát. Ez ügyben a mai napig nem született hivatalos állásfoglalás az illetékes egészségügyi szervek részéről.
A fogorvosok sincsenek egy véleményen. Egyeseket elbizonytalanított a több forrásból is érkező negatív jelzés, mások szerint viszont sokkal több dolog szól a használata mellett, mint ellene. Könnyen használható, tartós és megfizethető tömőanyag.
Az amalgám káros hatásait sokáig nem sikerült bizonyítani. A tünetek nem jelentkeznek azonnal a fogtömést követően, s a későbbi allergiás reakciókat is nehéz felismerni, könnyen összetéveszthető más betegségekkel. Az évek alatt összegyűlt tapasztalatok és vizsgálati eredmények azonban óvatosságra intenek.
A higany igen veszélyes méreg, a vérkeringésbe kerülve eljut a szervezet minden részébe. Nyálkahártya-gyulladást, nyelv-funkció zavarokat, gyomor- és bélpanaszokat, vérképzési problémákat, ízületi fájdalmakat okozhat. Sokan általános rossz közérzetre, gyengeségre, fáradékonyságra panaszkodnak, ami a tömés eltávolításával megszűnik.
Egyes mérések szerint, a számítógép-monitorok előtt dolgozók szájában a monitorsugárzás hatására igen magas koncentrációjú higanygőz szabadul fel.
Egyetlen szakember sem állítja, hogy ezekért a tünetekért kizárólag a szervezetbe jutott higany a felelős, de hasonló panaszok esetén érdemes szakemberhez fordulni - aki a diagnózis után javasolhatja a fogtömés cseréjét, és a szervezet méregtelenítését, hiszen az amalgám eltávolításával még nincs a probléma teljesen megoldva. A szervezetben felhalmozódott méreganyagokat is el kell távolítani. |