Leginkább nyerhetünk vele. Amit veszítünk, az legfeljebb a súlyfelesleg, és tetemes mennyiségű izzadság. De mi minden távozik belőlünk a verejtékkel?
 Minden csepp izzadsággal ugyanúgy távoznak méreganyagok a szervezetből, ahogyan értékes ásványi anyagok és nyomelemek is, melyek a folyadékháztartás karbantartásáért és az izomfunkciók megfelelő működéséért felelősek. A folyadék- és ásványianyag-veszteség következtében a szervezet savasabbá válik, ami a teljesítmény csökkenéséhez, valamint izomlázhoz vezet. Már a 2%-os vízveszteség (70 kilós ember esetében 1,4 liter) jelentősen csökkenti a testi és szellemi teljesítőképességet.
A terhelés mértékétől függően intenzív sport közben akár 2 liter folyadékot is veszíthetünk óránként. Meg kell tehát tanulnunk, hogy a veszteséget - akár a terhelés alatt is - folyamatosan pótolnunk kell, elsősorban bázikus anyagokkal, hogy a sav-bázis egyensúly helyreálljon.
Milyen következményei vannak sportolók esetében az elsavasodásnak? A már említett teljesítmény-csökkenéssel egyenes arányban nő a sérülésveszély, a csontok, a vázizomzat és a szövetállomány túlterheltté válik és nehezebben lesz munkára bírható. Bázikus ásványi anyagok, mint például a magnézium, segít rugalmasan tartani az izomzatot. A bevitt folyadék összetételére tehát érdemes odafigyelni.
A tea, az ásványvíz vagy a gyümölcslé nem megfelelő sebességgel pótolják az elveszített vizet, sőt, a belekben még újabb folyadékveszteséget generálhatnak. Az ital ph-értéke ne legyen 4 alatt, és 300 mOsm/l-nél kisebb ozmolalitású legyen amiatt, hogy a belekből gyorsan felszívódjon.
Fontos szempont továbbá, hogy a fizikai munkával elveszített, ám a központi idegrendszer energiaellátásához nélkülözhetetlen glukózt minél előbb pótoljuk. Szacharóz és maltodextrin tehát ugyancsak szükségeltetik a fogyasztott italba, és persze ne feledkezzünk meg a vitaminokról, legfőképpen a C-vitaminról.
Nézzük meg tehát, mit iszunk sport közben, olvassuk el a sportital címkéjét, tegyük tudatossá a folyadékfogyasztásunkat.
|