A fallabda nem túl idős, hazánkban kimondottan rövid múlttal rendelkező sportág. Csak néhány éve ismerjük, az 1990-es évek elején kezdett elterjedni idehaza, s noha a játék hazai története rövidke, népszerűségénél fogva szép jövő előtt áll.
A fallabda ősét, a rackets nevű játékot a rossz fiúk találták ki egy szűkre szabott helyen, a londoni Flott Börtönben. A rossz fiúk maradtak a falak között, de a játékos ötlet kiröppent, és terjedni kezdett az intézmény keretein kívül is. A XIX. századi angol iskolákban már a ma ismert "squash" néven tottyantották a labdát a gyerekek (a squash szó ugyanis eredendően szétlapít, összeprésel, tottyan jelentésű).
A brit világot elhagyva, elterjedve az egész világon ma már egységesített szabályok között folyik a játék. Ami bizony igen kimerítő, hisz egy óra fallabdázás 2-2,5 óra teniszezésnek felel meg. A játék pörgős, dinamikus jellege a viszonylag kis méretű, 9,75 x 6,4 m-es pályaméretből, és abból az apró gumilabdából adódik, amit (nem vicc!) játék előtt illik bemelegíteni.
A tenisszel ellentétben a fallabdához nem kell különösebb felkészülés, kidolgozott ütéstechnika, az adogatás jóval egyszerűbb, akár az első alkalommal is élvezetes, lendületes lehet a játék. Az adogatás jogát sorsolással döntik el, majd legtöbbször 3 nyert szettig megy a mérkőzés, egy-egy szettet pedig 9 pontig játszanak.
Az adogatás érvénytelen ha: • az adogatónak legalább az egyik lába nem érintkezik a padlóval az adogatónégyzeten belül (lábhiba). • az adogató beleér a labdába, miután az már lepattant a padlóra. • az adogató felkészül és üt, de elvéti a labdát. • a labda nem pattan a fõfalon az adogatóvonal felett. • a labda az oldalfalon pattan elõször, és csak azután a fõfalon. • a labda az ellentétes fogadónégyzeten kívül esõ területen pattan a padlón. • a labda bármelyik falat a határvonalon kívül érinti. • az adogató kétszer üt bele a labdába. • az adogató összeütközik a labdával, miután az visszapattant a fõfalról.
Akkor nyeri meg a játékos a labdamenetet, ha az ellenfele: - tinre üti a labdát (fémmel borított, 0,45 m széles sáv a fõfal alján) - a határvonalakon kívülre üti a labdát; - tud beleütni a labdába, mielõtt az másodszor is pattanna a padlón.
A labdamenet folyamán a játékosok megüthetik a labdát közvetlenül a levegõbõl vagy azután, hogy egyet pattant a padlón. Az oldalsó és a hátsó falak használhatók arra, hogy a labdát visszajuttassák a fõfalra. Két alapvető fogalommal is meg kell ismerkedniük a fallabdázni vágyóknak, a "let" és a "stroke" kifejezéssel.
Ha az egyik játékos meggátolja ellenfele számára a labda megjátszhatóságát a főfalra (vagyis zöldfülű, és útban van), akkor a hátrányt szenvedő játékos "letet" kérhet, azaz labdamenet ismétlését. "Stroke"-ról beszélünk, ha az akadályozó játékos nem tett meg mindent az akadályozás elkerülésére, ekkor a labdamenet a másik játékosé.
Ez a gyors, küzdelmes játék roppant hatékonyan fejleszti a reflexeket, a reagálási gyorsaságot, és intenzitásánál fogva intenzív fogyókúra is, mert a szórakoztató adogatás közben észre sem veszi a játékos, hogy mennyi energiát égetett el.
Korábban gondot jelentett a sportág népszerűsítése, hisz csupán a pálya mögötti keskeny sávban helyezkedhettek el a nézők, hamarosan viszont megjelennek a szállítható, csak egyirányból átlátszó, plexifalú pályák, a fényvisszaverő pontokkal ellátott labdák, amik UV-fényben láthatóvá válnak. Ezeknek az újításoknak köszönhetően lehetővé válnak a televíziós közvetítések is, ami várhatóan többszörösére növeli majd a fallabdázók számát. |